A forint érdekli az MNB-t a legkevésbé; a kamatemelés jobban fájna

Utolsó módosítás:

A forint gyengülése sokkal kisebb fájdalmat okoz a magyar gazdaságnak és a magyar embereknek, mint ha a kamatszintet kezdenék el megemelni – jelentette ki Pálfi György portfólió menedzser. Az Aegon szakértője ezért úgy gondolja, hogy a forint inkább gyengülni fog, és nem erősödni.

Az Aegon Prémium ügyfélklubján Pálfi úgy fogalmazott, hogy a forint a külföldi befektetők szempontjából nézve a fejlődőpiaci devizákhoz tartozik. A magyar pénz ugyan viszonylag stabil, és kevésbé sérülékeny más fejlődő piaci devizákhoz képest, ugyanakkor az is látszott az, hogy mégsem tudott a legutóbbi “török krízistől” mentesülni, mert a külföldi befektetők ugyanúgy adták a forintot, mint a török lírát.

Pálfi arra is emlékeztetett, hogy belföldi látószögből vizsgálva a MNB most olyan helyzetben van, mint amilyenben még nem volt, amióta a jelenlegi jegybanki vezetés van.

A jelenlegi helyzetben – egyrészt volt egy kis kavar is a rendszerben -, de mindenesetre az is látszik, hogy a forint érdekli őket a legkevésbé. Tehát ha az inflációt, a kamatkörnyezetet és a forintot nézzük, akkor ezek közül a legkevésbé a forint érdekes.

A forint gyengülése fájna a legkevésbé

– Teljesen igazuk van egyébként, hiszen messze nincs az a külső adósság, mint mondjuk 2009 vagy 2011 környékén volt, és messze nincs olyan deviza hitelállomány, mint abban az időszakban volt. Tehát a forint gyengülése sokkal kisebb fájdalmat okoz a magyar gazdaságnak és a magyar embereknek, mint ha a kamatszintet kezdenék el megemelni. Ilyen szempontból úgy gondoljuk, hogy a forint inkább gyengülni fog, és az erősödés irányában kevés tér van – hangsúlyozta az Aegon szakértője.

Európa és Magyarország recesszió esetén nehezen tudná stimulálni a gazdaságát.

Pálfi arról is beszélt, hogy jelenleg az Egyesült Államok az egyetlen, amely olyan mértékben tudja emelni a kamatokat, hogy ha később esetleg beüt egy recesszió, akkor képes legyen stimulálni a gazdaságát. Ha viszont Európát vagy Magyarországot nézzük, akkor ha hirtelen jönne egy recesszió, abban az esetben elég nehéz lenne a monetáris politika eszköztárához nyúlni, és újra egy olyan stimulust adni a gazdaságnak, mint amilyet az előző válság után láttunk.

Szeretnéd tudni, hogy miként lehet nyugdíjad? Kérj visszahívást!