RÁKELLENES VILÁGNAP: Szeretnék növelni a szűrővizsgálatokon való részvételt

RÁKELLENES VILÁGNAP: Szeretnék növelni a szűrővizsgálatokon való részvételt

Utolsó módosítás:

A rákos megbetegedések száma a világ valamennyi országában jelentősen emelkedett az elmúlt évtizedekben. Magyarországon évente mintegy 32-33 ezren veszítik életüket daganatos betegségben, jóllehet a daganatok egyharmada megelőzhető lenne – állapította meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A ráktól való rettegés toronymagasan vezeti a „félelemlistát” a betegségek terén, Magyarország lakosságának háromnegyede ugyanis – akár személyesen, akár környezetén keresztül – érintett a daganatos betegségekben.

A Nemzeti Rákregiszter adatai szerint Magyarországon évente 80 ezer embernél diagnosztizálnak új, rosszindulatú daganatos megbetegedést.

A kockázati tényezők csökkentése

A magyar kormány évente átlagosan 3,22 milliárd forintot fordít a szervezett egészségügyi szűrővizsgálatokra; az összeg évről évre növekszik. Folyamatban van a Nemzeti Rákellenes Szakpolitikai Program kidolgozása, ebben prioritásként határozzák meg a megelőzést, a szűrővizsgálatokon való részvétel növelését, valamint a környezeti ártalmak csökkentésére való törekvésen túl a kockázati tényezők, köztük a dohányzás, az alkoholfogyasztás, az elhízás csökkentését. Ezért jelentősen szigorodott a nemdohányzók védelméről szóló törvény, a gyerekek egészséges életmódra nevelésének érdekében bevezették a mindennapos testnevelést, az iskolai közétkeztetés egészségesebbé vált, a büfék polcairól eltűntek a káros anyagokat tartalmazó ételek.


2014 óta a 12 éves lányok térítésmentesen kapják a HPV elleni védőoltást a méhnyakrák megelőzésére, és az érintett korosztály 75 százaléka él ezzel a lehetőséggel. A sikeren felbuzdulva a kormány szándéka, hogy a védőoltást a 12 éves fiúkra is kiterjessze – fűzte hozzá az Emberi Erőforrások Minisztériuma. 2018 végén elindult az 50-70 év közötti férfiak és nők kétévenkénti vastag- és végbél szűrővizsgálata, amelynek részeként eddig több mint 54 ezren kaptak behívót a vizsgálatra.
Magyarország – úttörő módon – alacsony dózisú CT-s tüdőszűrést indított a tüdőrák felismerésére. Az így végzett tüdőszűrés egy most zárult nagy vizsgálatban 25 százalékkal csökkentette a tüdőrák-halálozást a tüdőszűrésen átesett betegek körében. Ugyancsak jelentős lépés, hogy 2019. január 1-jétől a női és férfi nemi szervek daganatos betegségeiben szenvedők is bekerültek az adókedvezményben részesülők körébe.

Daganatdiagnosztika és betegvezetés

A diagnosztikai és daganatterápiás eszközök fejlesztése érdekében évről évre javul a hazai egészségügyi intézmények képalkotó- és sugárterápiás eszközökkel való ellátottsága, és folyamatosan zajlik az új, innovatív daganatellenes gyógyszerek bevezetése. Fontos lépés volt a daganatos betegségek korai felfedezésének érdekében a képalkotó vizsgálatok teljesítmény-volumenkorlát mentességének lehetővé tétele is – írta közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Közben az Aegon új kiegészítő biztosítást vezetett be a “daganatdiagnosztikára és a betegvezetésre“, amely már rosszindulatú daganatgyanú felmerülése esetén is segítséget nyújt, és

12 munkanapon belül elérhetővé teszi az orvosszakmailag indokolt diagnosztikai vizsgálatokat.

A biztosító ezzel egy rákdiagnosztikai intézetet bíz meg. A vizsgálatokba beletartozik

Szeretnék tájékoztatást kérni a rákdiagnosztikai biztosításról!
a rendszeres és részletes tájékoztatás a szükséges vizsgálatokról, a beavatkozásokról és a szükséges előkészületekről
– a daganatgyanú beigazolódása esetén a biztosító kötelezettséget vállal az egyeztetett szakvélemény összeállítására az adott daganattípus kezelésében jelentős tapasztalattal rendelkező szakértők (klinikai onkológus, sebész, sugárterapeuta) segítségével
állapotfelmérés alapján onko-pszichológiai konzultációt is szervez a páciens számára
– a biztosításhoz személyre szabott pszichológiai támogatás is tartozik egy éven keresztül,
– aminek során a páciens speciálisan képzett asszisztensektől kap életvezetési tanácsokat és javaslatokat a kezelés mellékhatásainak csökkentésére
– az eredményesség érdekében igénybe vehető személyre szabott étrendi javaslat és dietetikai konzultáció is

A kiegészítő biztosítás csakis a betegség megjelenése előtt jöhet létre, de ha a rosszindulatú daganat gyanúja nem igazolódik be, a folyamatos díjfizetés esetén hatályban marad. A daganatdiagnosztikai és betegvezetési biztosítás kockázati életbiztosítással életbiztosítással együtt köthető meg. (MTI-PSP)